Ipari előadás a CAD alapjai tantárgy keretében II.
A CAD alapjai című tantárgy keretében Dr. Tamás Kornél egyetemi docens meghívására április 9-én ipari példákkal kísért előadást tartott Donkó Károly CAD mérnök, az ACPS Automotive Kft. munkatársa.
Az óra keretében a diákok megismerhették a lemezalakítás CAD szoftverben történő modellezésének folyamatát, tapasztalatait egy mérnök szemszögéből, valamint általános felületmodellezési tudásra is szert tehettek. A lemezalakításon átesett alkatrészek mellett az ACPS Automotive Kft. által gyártott elektromotoros meghajtású vonóhorog is bemutatásra került az előadások közötti szünetben, amiről a hallgatók technológia- és gyártás tematikájú kérdéseket tehettek fel a cégnél dolgozó BME-s gyakornokoknak.
A vállalat és az egyetem közötti szoros együttműködés nemcsak a tudományos kutatások és a gyakorlat közötti hidat erősíti, hanem inspiráló közegként is szolgál az új ötletek és innovációk számára. Ezen gondolat alapján született meg a GT3 tanszék és ACPS együttműködésének másik hozománya, egy talajvizsgáló gép, melyen Pásthy László doktorandusz végzi majd a disszertációjához szükséges vizsgálatokat DEM modell validációja céljából. A délután folyamán a kecskeméti mérnököknek bemutatásra került a gép prototípusa, ahol azonnali egyeztetések kezdődtek a fejlesztését illetően.
A kutatási projekt mellett a CAD előadás arra is rávilágított, hogy a gyártási környezetben a tapasztalat és a gyártásközeliség egyaránt kulcsfontosságú. Azok a tervezők, akik rendelkeznek tapasztalattal és tudással a gyártási folyamatokról, képesek olyan CAD modelleket létrehozni, amelyek valóban optimalizálják a gyártási folyamatot és minimalizálják a termelési hibák kockázatát.
Látogatottság: 783
Szerkesztve: 2024-06-12 20:48:56