Dr. Vörös Imre
Dr. Vörös Imre
gépészmérnök, egyetemi tanár, tanszékvezető, Kossuth-díjas
(1903-1984)
Vörös Imre (Győr, 1903. szept. 25. – Bp., 1984. aug. 24.): gépészmérnök, egyetemi tanár, a műszaki tudomány doktora (1970), Kossuth- díjas (1951). A bp.-i József Műegy.-en 1926-ban gépészmérnöki, 1936-ban a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egy.-en doktori oklevelet szerzett. 1926-1934 között a műegy. több tanszékén volt tanársegéd, közben 1929-30-ban 14 hónapos tanulmányutat tett Smith Jeremiás-ösztöndíjjal az USA-ban. 1934-1939 között a MÁVAG konstruktőre, 1939-40-ben adjunktus, 1940-től a bp.-i műegy. gépelemek tanszékén ny. rk., 1943-tól ny. r. egy.-i tanár, amely tanszéket 1968-ig vezette. 1973-ban vonult nyugállományba. 1947-49 között az Áll. Műszaki Főiskola alapító ig.-ja. 1949-50-ben a Bp.-i Műszaki Egy. Gépész- és Vegyészmérnöki Karának dékánja, 1950-1954 között rektora. A harmincas években több jelentős találmánya volt. Egy.-i professzorként a gépelemek mérési laboratóriumát fejlesztette ki, és a műanyag fogaskerekek számos elméleti és gyártási problémáját oldotta meg, tankönyvsorozatot írt. Számos hazai egyesületben, tudományos bizottságban, a m. és a nemzetközi szabványosításban töltött be vezető tisztséget. 1959-1976 között a SZOT felsőfokú munkavédelmi tanfolyamain is oktatott.
Fontos mérföldkövek:
- tanársegéd a József Műegyetem IV. Gépszerkezettani Tanszéken (1926-31), a Mezőgazdasági iparok Tanszéken (1931-34), mellette párhuzamosan dolgozott a műegyetem Aerodinamikai Tanszékén a szélcsatorna tervein, amely tanszéknek adjunktusa (1939-40);
- egyetemi nyilvános rendkívüli, majd három év múlva rendes tanár a II. Gépszerkezettani (Gépelemek) Tanszék vezetőjeként (1940-68), után 1973. évi nyugalomba vonulásáig a tanszék professzora;
- a Gépészmérnöki kar és Vegyészmérnöki kar dékánja (1949-50);
- BME Rektor (1950-54);
- 1953 Gépészmérnöki kar és Gépgyártómérnöki kar dékánja;
- párhuzamosan az Állami Műszaki Főiskola igazgatója (1947-49), bevezetésre kerül az esti-levelező oktatás, a Szakszervezetek Országos Tanácsa (SZOT) felsőfokú munkavédelmi tanfolyamain a Gépek és Berendezések Biztonságtechnikája Tanszékének vezetője;
- az Állami Vizsgáztató Bizottság elnöke (1959-76).
Főbb művei:
- Fogaskerekek I-II. (Bp., 1943, 1945);
- Géprajz (Bp., 1954-1974 között 8 kiadás);
- Gépelemek I. (Bp., 1958-1973 között 5 kiadás);
- Gépelemek II. (Bp., 1961-1972 között 3 kiadás);
- Gépelemek III. (Bp., 1956-1972 között 6 kiadás);
- Gépelemek méretezése anyagkifáradásra (Bp., 1962);
- Fogaskerekek fogalakja és fogalaktényezői a fogtőszilárdság méretezéséhez (Bp., 1968);
- Műanyag fogaskerekek (Bp., 1970)
forrás: Arcanum
kép forrása: BME levéltár
Dr. Rázsó Imre
Dr. Rázsó Imre
gépészmérnök, mezőgazda, egyetemi tanár, akadémikus
(1904-1964)
Rázsó Imre (Kassa, 1904. okt. 14. – Bp., 1964. okt. 31.): gépészmérnök, mezőgazda, műszaki egyetemi tanár, az MTA l. tagja (1949). Oklevelének megszerzése után az Első Magyar Gazdasági Gépgyár tervezője, 1929-től a Magyaróvári Gazdasági Ak. géptani tanszékén tanársegéd. 1931-ben mérnöki diplomája mellé megszerezte a Gazdasági Ak. oklevelét is. 1937-ben Smith Jeremiás-ösztöndíjjal egyéves tanulmányutat tett az USA-ban és Kanadában, a traktorgyártást, továbbá a mezőgazdasági munkaszervezés és termelés módszereit tanulmányozva. Ugyanekkor behatóan foglalkozott a talajpusztulás és az ellene való védekezés kérdéseivel. Visszatérve 1938-ban a Hofherr-Schrantz Gyár (ma Vörös Csillag traktorgyár) alkalmazásába lépett. Részt vett az izzófejes traktormotor kifejlesztésében, különleges gyártásszervezési megbízásokat kapott, irányította az eróziós talajpusztulás elleni védekezést a gyár e célra gyártott gépeinek felhasználásával. 1945-ben megszervezte és vezette a Földművelésügyi Min. gépesítési ügyosztályát. Ekkor dolgozta ki mezőgazdaságunk első gépesítési tervét, amely a későbbi terveknek is alapjául szolgált. 1946-ban az Agrártudományi Egy. mezőgazdasági géptani tanszékének vezetője, 1949-től a Bp.-i Műszaki Egy. mezőgazdasági géptani tanszékének előadója, 1950-től tanára. Emellett 1949-től 1956-ig a Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézet vezetője. Munkásságában több más kérdés mellett a mezgazdasági kéziszerszámok műszaki és élettani vonatkozásaival, a traktorok stabilitási kérdéseivel, a traktorkapaszkodók kinetikai és dinamikai vizsgálataival, a vontatási hatásfok megjavításával foglalkozott. Szaktudását bel- és külföldön egyaránt elismerték.
Kitüntetései:
- Felsőoktatás Kiváló Dolgozója;
- Magyar Népköztársaság Érdemrend;
- Munka Érdemrend;
- Szocialista Munkáért Érdemérem;
- Bánki Donát emlékérem;
- Felsőoktatás Kiváló Dolgozója.
Főbb művei:
- Gazdálkodás dióhéjban (Gruber Ferenccel és Vogel Józseffel, Magyaróvár, 1938)
- Talajpusztulás és talajvédelem Erdélyben (Bp., 1944);
- Az aratás gépesítése (Term. és Techn. 1951);
- A korszerű traktoreke kialakulása (Term. és Techn. 1951);
- Mezőgazdasági géptan (Bp., 1952);
- Mezőgazdasági gép és eszköztan (Bp., 1953);
- A mezőgazdasági gépesítés időszerű kérdései (MTA Agrártud. Oszt. Közl. 1954);
- A gépesítés szerepe a szántóföldi növénytermesztésben (Magy. Tud. 1958);
- A vegyipar szerepe a növénytermesztésben (Veszprémi Vegyipari Egy. Közl. 1960).
forrás: Arcanum
kép forrása: Vas Megyei SZC Rázsó Imre Technikum weboldal
Dr. Magyar József
Dr. Magyar József
gépészmérnök, egyetemi tanár, tanszékvezető, akadémikus
(1928-2011)
Magyar József 1928 január 8-án született Miskolcon. Itt végezte elemi- és középiskolai tanulmányait, 1946-ban érettségizett. A Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán 1950-ben szerzett gépészmérnöki oklevelet. Már hallgató korában foglalkozott tudományos kutatási feladatok megoldásával, dolgozott a Gépelemek Tanszéken, ahol gyakornokként részt vett az oktatói munkában is. Rövid ideig az iparban üzemmérnökként tevékenykedett, majd 1950-től a Gépelemek Tanszéken először tanársegéd, majd, adjunktus, később docens. 1965-től tanszékvezető a Villamosmérnöki Kar Géptan Tanszékén. 1967-ben egyetemi tanári kinevezést kapott. 1969-től 1976-ig a Gépészmérnöki Kar Gépelemek Tanszékének vezetője volt.
A gépelemek tárgy előadójaként évtizedeken át korszerűsítette az előadási és gyakorlati tananyagot. Szemléletváltást hozott a szerkezeti kölcsönhatások rendszerszemléletű tárgyalásával, ami pontosabb géptervezési eredményekhez vezetett. 1971-re elkészült az a közel 1000 oldalnyi sokszorosított előadás-vázlata és tervezési segédlete, amelyet nemcsak a hazai, hanem külföldi főiskolák és egyetemek is hasznosítottak. Rektori nívódíjat kapott a 16 x 3 órás laboratóriumi oktatási programja, amelynek teljes gépi felszerelését, bemutató eszközeit, műszerezését a tanszéke saját erőből teremtette meg. A laboratóriumi program tanulmányozására még a 80-as években is jöttek külföldi egyetemi oktatók.
Kezdeményezésére jött létre a BME Gépészmérnöki Karán a Géptervező Szak és annak Gépszerkesztő Ágazata. Kidolgozta a szak és az ágazat tantervét és több tantárgyának programját. Az 1990-es reformban a Géptervező Modul és az Alkalmazott Mechanika Modul Modulbizottságok elnökeként e két, igen sikeres képzési irány tantervének és tantárgyprogramjainak kidolgozását irányította. Számos mérnöktovábbképző tanfolyama segítette a korszerű géptervezésért tevékenykedő mérnökök munkáját.
Aktívan részt vett a tudományos közéletben. Az MTA Gépszerkezettani Bizottságának titkáraként, majd elnökeként – 3 évtizedes munkájával – sokat tett a gépszerkezettan tudományos elismertetéséért és a tudományterület oktatásáért. Megteremtette és hosszú időn keresztül vezette a hazai tribológiai tudományos szervezeteket, a Gépipari Tudományos Egyesület Tribológiai Szakosztályát, és az MTA Gépszerkezettani Bizottság Tribológiai Albizottságát.
Sokrétű ipari szakértői tevékenysége során a magyar fél szakértője volt nemzetközi jogvitákban. Tanulmányai alapozták meg a hazai csavarszivattyú-gyártást és annak fejlődését. A csavarszivattyúval kapcsolatosak szabadalmai megkapták a svéd, a svájci, az angol és a német védettséget is. A magyar csavarszivattyú gyártásnak abban az időben a kelet-európai országokban nem volt konkurenciája.
Kiemelkedő munkájáért számos elismerést kapott:
- Az Oktatásügy Kiváló Dolgozója (1967),
- Rektori Nívódíj (1978),
- Miniszteri Dicséret (1979),
- GTE Emlékérem (1980, 1983),
- Bánki Donát Emlékérem (BME, 1982),
- Kármán Tódor Emlékérem (1994),
- Pedagógus Szolgálati Emlékérem (1996),
- Professor Emeritus (BME, 1997),
- Miskolci Egyetem Gépészmérnöki Kar Emlékérem (1998),
- Muttnyánszky Ádám Díj, (2003),
- Botka Imre Díj (2004).
Jelentékeny szervezőmunkát végzett a Magyar Mérnöki Kamara, Gépészeti Tagozat elnökeként. Munkatársai, utódai, tanítványai, a tudományos és tanítói munkájukban, gyakran támaszkodtak személyes segítőkészségére Tanított, irányított - példát adva tudásból, akaraterőből, emberségből.
forrás: GÉP – LXII. évfolyam, 11. szám (Dr. Váradi Károly)
kép forrása: BME levéltár